Magyar etimológiai szótár
igéz [1456 k.] Származékszó, alapszava az ige főnév, mely itt feltehető eredeti ’varázsszó’ jelentésében figyelhető meg, végződése pedig a -z igeképző, a képzése vö. kínoz, nevez. Származéka az igézés [1498 e.].
Magyar értelmező szótár
igézet [e] főnév -et, -e [ë, e]
- (néprajz) <Babonás felfogás szerint> az a hatás, állapot, amely akkor következik be, amikor vkit megigéznek; varázslat, bűbáj. Igézet alatt áll; igézetben tart vkit; megtöri az igézetet. Ott lebeg előtte, vízben, égen, napban, | Bár mi tárgyra néz is: Toldi képe abban; | Még szemét behúnyva is foly az igézet, Mint ha ki valamit erősen megnézett. (Arany János) || a. (régies) Az a szöveg v. cselekvés, amelynek elmondásával, végrehajtásával ezt az állapotot, hatást bekövetkezőnek vélik. A vajákos asszony elmondta az igézetet. Nagy titokzatosan megcselekedte az igézetet.
- (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) Főleg rendkívüli csodálatból eredő, vkinek az egész lényét átjáró s mintegy megbénító érzelmi állapot; lenyűgöző, elbűvölő hatás. A szónok igézetben tartja hallgatóságát. Igézete alól nem tudja kivonni magát. Zuhatagok kőpárkányára von A mélység vonzó, vad igézete. (Tolnai Lajos) Ki ellenáll a perc igézetének S nem hagyja lelkét ártól elragadni Nem is jó ember. (Madách Imre) Megfesti arcát a szerelmi igézet. (Mikszáth Kálmán) Ez a makacs igézet annyira felizgatta …, hogy letette a könyvet, s többet nem merte kezébe venni. (Kuncz Aladár)
Szimbólumtár
ige: szó/ige
- A teremtő szó, a teremtés kezdetekor kimondott csírahordozó Ige eszméje, mint az első isteni megnyilatkozás, amely által a mindenség formát ölt, sok nép kozmogonikus elképzeléseiben megjelenik. A teremtésmítoszokban a szó a világ eredetének tisztán szellemi forrását képviseli, s az isteni erő mindenhatóságát, egyedülállóságát hangsúlyozza, szemben az anyagból (elemek) való teremtéssel.
- A logosz (’ige’) görög szó eredeti jelentése ’beszéd’, ’gondolat’, a matematikában ’arány’, ’ráció’. Hérakleitosznál a szakadatlan változás világában a stabilitás princípiuma, feltehetően matematikai értelemben. A sztoikusoknál ez a fogalom a világ rendjét szabályozó immanens értelemre vonatkozik. A késő hellenisztikus korban – Platón tanaival összefüggésben – az emberi lélek alapvető összetevőjeként a logosz az ész, az intelligencia, az isteni gondolkodás, a nusz szimbóluma.
- Az Ótestamentumban Isten szavának, amely kinyilatkoztatásaiban akaratának kifejezése, teremtő ereje van: „Isten szólt: „Legyen világosság, és világosság lett” (Ter 1,3). Az alexandriai iskola, köztük Philón, a görög és a zsidó tanokat egybekapcsolva, Isten teremtő erejét a Logosszal azonosította. Ez a fogalom a korabeli filozófiában az Isten és az ember közötti űr betöltője, a Bölcsesség, az isteni kisugárzás, keresztény értelmezésben Isten fia, aki az égi és a földi világ között közvetít. János evangéliumában az Ige (Logosz) Jézus Krisztus isteni természetét jelöli, amely a kezdetektől létezett: „Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és az Isten volt az Ige” (Jn 1,1–3); „S az Ige testté lett, és közöttünk élt” (Jn 1,14).
Szinonimaszótár
hétköznapi:
- szokásos, megszokott, tradicionális, szokványos, hagyományos, mindennapi, közönséges, tipikus, konvencionális
- világi, profán
- középszerű, közepes, közkeletű, szokásos, átlagos, mindennapi, normál, megszokott, szokványos
- szerény, puritán, dísztelen, feltűnés nélküli, cicomátlan, szimpla, egyszerű, klasszikus, letisztult, sima, hagyományos, mezei
- közönséges, szokásos, megszokott, mindennapos
- semmitmondó, tucat, színtelen, jellegtelen
A világ, amelyben élsz, tulajdonképpen nem a Valóság, hanem annak általad létrehozott, többé-kevésbé koherens értelmezése. Belelapozhatnánk a Te szótáradba?
Fox Photos/Getty Images, 21st June 1934